Az ISOFÓRUM Egyesület csoportos látogatást szervezett a SZTE SZAOK Készségfejlesztő Központjának és a SZTE Biobank megtekintésére

 Az egyesületnek ez volt a 8-dik alkalommal rendezett céglátogatása az év folyamán. Kellemes, kissé hűvös, de napsütéses időben érkeztünk november 7-én délelőtt az óriás intézményhez, hiszen az SZTE város a városban.

Vendéglátóink az SZTE Stratégiai Főosztály részéről voltak és elöljáróban tájékoztatták a csoportot, hogy ezen a napon az intézményen belül egy többnapos orvosi konferencia is zajlik, illetve egy óriás léptékű mRNS Nemzetközi Konferencia is működik, amelyen két Nobel-díjas is szerepelt: Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzora, valamint kutatótársa, Drew Weissman professzor.  

Az ISOFÓRUM Egyesület csoportos látogatást szervezett a SZTE SZAOK Készségfejlesztő Központjának és a SZTE Biobank megtekintésére

Vendéglátónk részéről Fábián Zoltán SFF SMI minőségügyért felelős igazgatóhelyettes üdvözölte a csoportot és néhány nagyon fontos információt közölt az egyetemről: 24.000 hallgató, melyeknek 20%-a külföldi 126 országból, 2800 oktató-kutató, 12 kar, 19 doktori iskola, 200 ipari együttműködés, 137 nemzetközi projekt.

Az egészségügyi ellátásban 5.500 orvos és egészségügyi munkatárs dolgozik, 74.000 fekvőbeteg ellátott és 2,4 millió járóbeteg eset. A továbbiakban az előadó ismertette a SZTE Integrált Menedzsment Rendszerét, amely az intézményen belüli számos és sokoldalú tevékenységek hálózatára terjed ki.

A látogatás a Készségfejlesztő Központ látogatásával (épület bejárása, skill laborok megtekintése) folytatódott, mely során Schlizné Ábrahám Anita, tanszéki ügyintéző hozzáértő részletességgel ismertette a megtekintett DEMO rohammentőt, a kardiológiai, mamográfiai, ultrahang és szülészeti oktatási tesztlaborokat.  

 

A látogatás az intézmény belső udvarán folytatódott a SZTE SZAKK Déli Telephely bemutatásával. Csodálkozva fogadtuk az információt, hogy az SZTE ingatlanjai között több mint 300 épület szerepel. Ezek között tekintettünk meg néhányat. Idegenvezetőink Erdei Henrietta, adatbázis koordinátor és Erdős Boglárka, F&M menedzser voltak, akik a több száz méteres udvari bejárás során törekedtek lekötni a csoport figyelmét a látnivalókkal és a temérdek információval az Egyetemről, az egyetemei életről, a Klinikai Központ széles körű tevékenységéről és társadalmi, fenntarthatósági tevékenységéről. Ez nem volt könnyű feladat, mert a séta közben kellett helyet adni a folyamatosan érkező rohammentőknek, a logisztikai ellátóknak és a vérplazmát szállító futárautóknak.

Ezt még tetézte, hogy a bejárás során mentőhelikopter is leszállt a Klinikai Központ 40 méter magas tornyának tetején kialakított 20 méter átmérőjű, tányér alakú helikopter-leszálló pályára. A mentőhelikopterek közvetlen klinikai leszállási lehetőségével jelentősen gyorsul a súlyos sérültek baleseti és sürgősségi ellátás a dél-alföldi régióban.

 

Már mindenki izgatottan várta a Biobank látogatást, amikor az épülethez érkeztünk. Ellenben az adat- és információbiztonság miatt csak névvel és azonosító adatokkal, aláírással léphettünk be a biobank épületébe, ahol a társalgás 18C fokos helységben zajlott.

Előzetesen „Kutatás - minta - minőség” címmel Dr. habil Pankotai Tibor, a Pathológiai Intézet szakmai vezető tartott előadást. Ismertette a pathológiai minták történetét és szerepét a kutatásban és a diagnosztikában. Két nagyon fontos megállapítást közölt a résztvevőkkel:

·       Az NGS vizsgálatok sikerességét nagyban meghatározzák a preanalitikai tényezők, melyek többségére a vizsgálatot végző laboratóriumnak nincs ráhatása, de arra igen, hogy optimális esetben több rendelkezésre álló tumorminta közül azt válassza ki, amely a vizsgálatra legalkalmasabb.

·       A célzott terápia lényege, hogy a kezelt beteg a tumor típusának és ezen felül a saját tumorm9intájának a leginkább megfelelő típusú kezelést kapja.

 

A látogató csoport számára a SZTE biobank működésének bemutatása és a műtárgy meglátogatása következett, melyet Dr. Veréb Zoltán SZTE biobank szakmai vezetője igazi szakmai elhivatottsággal és profi módon tett meg.

 

Tájékoztatott, hogy Magyarország legnagyobb biobankja a legmodernebb kutatások és úttörő felfedezések végső forrása, amint az előadásokból is kiderült. A biobank 2 millió mintát meghaladó kapacitással rendelkezik, de emellett két BSL-2 biológiai labor is működik, amelyek a kutatáshoz és a fertőző minták tárolásához vannak felszerelve. A biobank ISO 20387:2018 tanúsítással rendelkezik és ellenőrzött környezetben működik, ahol a szobahőmérsékletű tárolástól az ultraalacsony hőmérsékleti opciókig (-20º C, -80º C, -196º C) biztosítják a minták integritását.    

 

A látottak és hallottak alapján minden résztvevő elégedettséggel vett részt a finom szendvicsebéden és a beszélgetések még hosszú ideig folytatódtak.

 

Köszönjük szépen vendéglátóinknak a jó hangulatú látogatást, az előadásokat, az igen hasznos és máshol nem hallható információkat az egyetemi életről, a Klinikai Központról, a szimulációs képzésekről és az egyedien megszervezett világszínvonalú biobankról. Kellemes élmény volt számunkra a látogatás és ismét szembesülhettünk azzal, hogy mi minden történik az emberek egészségének védelme és az élet fenntarthatósága érdekében.

Őszintén gratulálunk az SZTE csapatának sikeres tevékenységéhez!

 

Budapest, 2024. november 11.                                     ISOFÓRUM Egyesület, Rózsa András, elnök